A mai napon a Parque Natural dos Caldeirões -nélbanben voltunk.
Ez egy nagy botanikuskert és egyben skanzen is. Van jó pár csodás vízesése.
Fiatalokat láttunk akik canyoning túrán lehettek mert a vizes cuccaikat próbálták az autóba pakoláshoz szárazra facsarni. (A canyoning védősisakos vízesésmászás. Nekem már nem megy, mert magamra rántanám a hegyet.)
Szép hely, beszéljenek róla a képek.
Ha a hely meglátogatása előtt vagy után étkezni kívánsz és nem akarsz elhajtani addig ahol a nap kél, akkor Achadinha faluban találsz két éttermet.
Az egyik jobb míg a másik bal. Hogy értsd, ezek olyan közel vannak egymáshoz, hogy egy kis akarással egyszerre foghatod mindkét vendéglő bejárati ajtajának a kilincsét. Két éve az Os Melos volt meg, idén pedig Poço Azul.
A vasárnapnak köszönhetően eszméletlen sokan akartak étkezni. Az Os Melosnak láthatóan jobban megy, mert ott sokkal többen várakoztak. Nekünk kapóra jött, hogy csak ketten voltunk, így könnyebb volt a Poco Azulban egy 60*60-as asztalhoz jutnunk a 120 centi széles teraszon.
A minivendéglőhöz mini személyzet dukál. A felszolgáló hobbitlányok egyike sem éri el a 160 centit, aki nagyobbra nőtt az mind benn van az étteremben és az ételeket szedi egy plexi fal mögött.
Mi egy nagyon fáradt morcos szemű szedőnénit fogtunk ki.
Gabi kezdett sült tarjával. A néni felrakott egy szeletet a tányérra, mire Gabi mutatta, hogy folytassa. Ekkor a néni úgy csinált mint aki ketté akarja vágni a következő szeletet és figyelte a reakciónkat. Gabi orrlyukai kitágulnak, ha felb...ák benne az ideget. A néni meg ismeri ezt a tehenészetből, így azonnal rakott neki még egy négyzetdeciméteres szeletet. Nekem már nem kellettt sokat pantomineznem. Rámutattam a tepsire és a gyözelem két újjas jelét mutatva, azonnal kaptam a tányéromra két bazi szeletet.
Tovább nem fényezném a dolgot. Fél óra múlva igazzá vált a mondás: az vagy amit megeszel. Gyengébbek kedvéért nem a rizsára hasonlítottunk...
Ebéd után túráztunk száz métert az autóig, majd azzal mentünk bocinézőbe fel a legelők közé. Arra a legrövidebb az út a Salto do Cavalo kilátóhoz. Útközben találkoztunk egy kisebb csordával, akiket elég jól megzavartunk a jobbratartási kötelezettség megszegésével. Vehemensen ügettek velünk szemben a mi sávunkban, így azt gondoltam gyorsan balra félreállok és megvárom míg elmennek mellettünk. Hát nem tették. A főtehén aki eddig vezette a többit megtorpant, majd visszafordult, mire a többi is belekezdett a fordulóba Ekkor újabb csapat tehénke érkezett gyors galoppban, és láttuk kibontakozni a katasztrófát. Lelki szemeink előtt láttuk ahogy a főtehén frontálisan karambolozik számtalan altehénnel.
De megjött a gazda és rendet teremtett. Nem karikás ostorral hanem Toyota furgonnal. Tíz másodperc alatt megmagyarázta az izgatott bagázsnak, hogy nem számít az utat eltorlaszoló fehér autó, gyözni fogtok! És a gulya eldübörgött mellettünk.
A Toyota nem dübörgött sehova. Állva várta meg amíg elhúzom a belem az ő territóriumából. Amint elaraszoltam mellette láttam a tehéngazda arcán a gondolatait. Szereznem kell egy dildót és némi ragasztót, hogy feldíszítsem a homlokomat.
A Salto do Cavalo kilátó páramentes időben a Sete Cidadesnél látható panorámát is kenterbe veri. Látni a háttérben a Furnas tavat és belátni az egész calderát benne levő várossal és szántókkal együtt. Olyan a látvány mintha egy mesebeli játékot néznél, annyira varázslatos, annyira valószerűtlen, hogy ez a valóságban is ott van.
A tehenes kaland után kipihentem a stresszt egy töltésoldalban, majd Maia felé vettem az irányt, hogy megnézzem hova jön októberben az egyik azori fórumos olvtárs.
Sajna nem jutottam el a közelébe, mert le volt zárva az út, valami történt az úttal.
Folytatás itt->
