Ma délben még mindig napsütéses idő volt, de a spotazores kameráin, már sejteni lehetett, hogy azért ez a nap már nem lesz olyan mint a tegnapi.
Itt a júniusi reggelek erős páralecsapódással kezdődnek. Legalábbis ezen a héten bármelyik nap kinéztem a teraszra mindenfelé folyt a víz, pont úgy mintha éppen most állt volna el az eső. Az égen ritkás felhőbocik úsztak át a hegyek felett északról délre.
Reggel kilenckor a város már a csillogó napsütésben fürdik, de a kamerákon a sziget többi részéről még csak jósolgatni lehet. Az "alakul" tipp nem mindig jön be.
Az Sete Cidadesről tízre kiderült, hogy jó idő lesz, de nem annyira hogy fentről fotózva elkészüljön a tökéletes kép.
A Grota do Inferno-ról egy egészen más szemszögből van lehetőség megnézni a tájat. Ez bizony egy életre szóló emléket tud adni. Ehhez nagyon sok mindennek kell passzolni, a napsütésnek, a páramentes időnek és a kevés idiótának, akik egyébként annyi időt nem adnak, hogy egyetlen szelfiző tini nélküli képet el tudj készíteni.
Ebédelni indultunk a Lagoa Azul nevű önkielégítőbe, ami két éve önkiszolgáló jelleggel működött. Sajna teljesen kiment a fejünkből, hogy hétvége van és ilyenkor sok portugál család választ ebédelésre éttermet. Nem is fértünk be, várakozni meg nem volt kedvünk. Mint később kiderült a velünk egy időben itt nyaraló párnak viszont sikerült asztalhoz jutnia.
A portugálok nagy része a hétvégén a szabadban piknikezik, grillezik.
Számtalan helyre vonulnak ki, a kiépített grillezőkből égő fa és kolbászillat száll felénk.
Hoppon maradásunk nem jelenti azt, hogy kihagyjuk az ebédet. Átmentünk egy olyan helyre, ami kevésbé kapós, lévén ugyanazt eszed kétszer annyiért. A különbözet a szervizben van több tányér, több figyelem és főképpen több szabad tér körülötted. Itt a szomszéd asztalhoz leülő nagykufferes "sorry"-zó vendég nem lök arccal bele az előtted levő krumplipürébe.
A vendéglő az O Poejo.
Elfogadják az orrtúrásért kapott vouchert, így tök mindegy mennyit számolnak, az alkalmazott kapzsizmust félretéve elengedjük ezt az amúgy otthon már bebukott pénzt.
A személyzet itt is gyakorlatlan kezdőkből áll össze, mint ahogy ezt már tapasztalhattuk más helyeken is. Itt az a különbség, hogy az összes felszolgáló kezdő. Nekik még nincs gyakorlatuk a nyelvtudással nem rendelkező turistákkal való kommunikációból. Mindenesetre sikeresen vettük az akadályokat.
Kaptunk valami eszméletlenül finom levest, amiről annyit tudunk, hogy a nap levese. A név nem a színből adódik, hanem inkább a mai nap ajánlatát jelenti.
A második fogásban a véres hurka ott maradt a tányéron, a kolbász ananásszal és friss kenyérrel nagyon jó volt. Az érzékeny orrúaknak azért felhívnám a figyelmét, hogy portugáliában a kolbász készítéshez használnak egy olyan fűszert, ami nálunk nem megszokott. Van akinek ez kellemetlen.
Érdekességként megjegyezném, hogy már az első pfizerem után kiélesedett a szaglásom - mondjuk a kutyákat nem előzőm meg - de vannak szagok, amelyek kifejezetten zavaróak számomra.
Az ebéd végére elkezdett szemerkélni az eső. A tágas téren elhelyezett kilenc napernyő alól heten elszeleltek. Egy fiatal párral együtt kitartottunk és kíváncsian szemléltük a felszolgálói felügyelet hiánya miatt besomfordáló öreg kutyát. Az az egyik elhagyott asztalról próbált elemelni valamit, de a hangos hoppááááámra meglökte az asztalt, amin hangos csörömpöléssel borult minden pohár.
Odajött hozzám, de a kínált véres hurkától undorral elfordította a fejét. Ez egy vega kutya lehetett.
Tavaly előtt az Azul tó keleti oldalán mentünk végig, ahol egy boci ovódát találtunk akkor. A csenden és a nyugalmon kívúl, akkor ott nem volt semmi más. Idén a nyugati oldalon mentünk végig, melynek a vége a Hidraulic Tunnel of Sete Cidades
Ez egy alagút a hegyen keresztül fúrva az óceán felé. Ezen keresztül szabályozzák a tavak vízszintjét.
A parton kanyargós macskaköves út vezet idáig. Ez az út a portugál kövekből rakott utakra nem hasonlít. Itt a kövek úgy állnak, ahogy sikerült.
Az út végén gyönyörű gondozott park és rengeteg piknikező család.
Idilli.
A hegyoldalban található a Julio's cave, amit mi nemes egyszerűséggel "menj anyádba" barlangnak neveztünk el.
A mai Sete Cidades kirándulást az elveszett vagy elhagyott szállodánál fejeztük be.
Ez azonos a Miradouro da Vista do Rei kilátóval.
Itt már jelentkezett a magas páratartalom, kezdett minden beszürkülni.
A képeken a szálloda előtt lefotózott melegítős, nylon szatyros alak érdekesség volt a helyszínen, ahogy fel alá rohangált és mindent levideózott. Hogy mi ebben az érdekes? A kezében egy Galaxy Z Fold2 volt...
Ennek az árát nem mindenki tudja könnyek nélkül lepengetni.
- Fogd meg a söröm!
